dotcomwebdesign.com

 

Az életről


Ez az igazság!

Írhatnék én verset csupa szépről, jóról,
kánaánról tejjel, mézzel folyóról.
De az élet rákoppint az ember fejére
s visszarakok szépen mindent a helyére.


A bohóc

Villognak a fények
a közönség tombol.
Középen a Bohóc
mosolyog s közben
arra gondol:
- Egy nagy vicc az élet!
Csak szem kell, hogy meglásd
a csúfban is a szépet,
rosszban a jót,
bánatban a vigasságot.
Szem kell, hogy meglásd
a nagy igazságot:
- Én vagyok a Bohóc,
tükör a kezemben.
Ti nevettek rajtam
s az jár az eszemben.
- Ím a nép, ki rajtam
mulat odaát,
s tükrömbe nézve
kineveti önmagát!


A kutyák királya

Büszkeségtől dagadó mellemet döngetve
hintem szét a mannát az éhes falkának,
hiszen hogy ha Én nem volnék, bizony
az éhségtől esnének egymás torkának.

Mert Én kellek a népnek, hogy legyek vezére
a  mindennél okosabb, rettenetes ember,
szavam szentírás, kívánságom paracs,
szembeszállni velem senkifia nem mer.

Hogyha mégis egy korcs a jámbor falkából
okosabbat szólna, nagyobbat szavamnál,
sintérrel nyúzatom le bőrét a bitangnak,
hisz nem lehet senki sem bölcsebb Jómagamnál!

Tudván, hogy Én vagyok a bölcsesség forrása,
elhiszem magamról, hogy Isten lettem,
s ha eljön majd végnapom oly bután halok meg,
oly bután s szegényen, mint ahogy megszülettem.


Ne add fel!

A régmúlt romjain
végül új élet sarjad.
Csak Te ne add fel!
Higgy, harcolj, küzdj
és erősen akarjad!



Egyedül

Kong a kocsma,
az asztalnál
búsul a csend.
Füst nem tereng,
pohár sem cseng
csak én ülök itt
egyedül, mint
kútágas a pusztában
ki bukott fejjel
a mélybe mereng.



Locsolóvers

Húsvét másod napján
a szép Felvidéken,
leszállt egy angyalka
és azt mondotta nékem:
Indulj el locsolni
Nagy Magyarországba, hol
sok szép magyar leány
a rózsavizet várja.
Nyakamba vettem hát
az egész világot
locsolni indultam
hervadó virágot.
Jerrtek hát keblemre
szép magyar leányok
nyíljatok ki szépen
mint a vadvirágok.
Mert nincs szebb a világon
a magyar leánynál
vad mezőkön nyíló
illatos virágnál.
Ne félj rózsám van még
legény a határban,
nem hagy elhervadni
e sorvadó hazában.


Menyasszony búcsúztató

Kedves vendégek, rokonok, barátok!
Örömünnep napja virradt ma reátok.
Kicsiny liliomszál borul ma virágba
kedvese jobbján egy szép új világba.

Engem kért meg hát, hogy szavait átadjam,
osztozzunk meg véle örömben, bánatban.
Búcsúzó szavait hallgassák meg kérem,
öröm- s bánatkönny legyen az én bérem.

Boldogság hintaján röpülök  az égig,
kicsiny kis falumon onnan nézek végig.
Szívem csücskében mégis ott a bánat,
ott hagyom, ki nevelt – édes jó anyámat.

Ólomsúly a szó, ha búcsúzni készül,
mégis ma ez jutott nékem osztályrészül.
Drága anyukám áldjon meg az Isten!
Tudom nálad jobb anya a világon nincsen.

Apukám Te drága, aranyszívű ember.
Köszönöm, hogy óvtál, nevelgettél engem.
Öröm vagy bánat ért, mindig velem voltál
bánatos orcámra örömöt csókoltál.

Bocsátsd meg, ha néha az atyai szavakat
nem fogadta el a lázongó akarat.
Engedetlenséggel, ha bánatot okoztam,
engesztelődésül búcsúcsókot hoztam.

Kedves kishúgom, most hozzád szól szavam
kivel oly sokat játszottam, jól éreztem magam.
Bár elmegyek, de köztünk a testvéri szeretet
legyőz minden gátat, folyókat, hegyeket!

Az élet rögös ösvényén párod Te megleled,
szerelemmé lobban majd a leányi szeretet.
Végezetuül két karom búcsúra kitárom,
kivánom, hogy légy nagyon boldog e világon.

Hozátok is szólok kedves rokonok, barátok.
Szemetek sarkában egy könnycseppet látok.
Ne sírjatok, hiszen nem megyek világgá,
Kedvesem keblén nyílok ki virággá.


Elég volt a szóból Tisztelt Vendégsereg,
ne itassuk tovább már az egereket!
Vigyük a menyasszonyt az öröm kapujába,
Isten színe elé, hol vőlegénye várja.


Bokrétavers

Tisztelt vendégsereg, fiatalok s vének!
Halkabban a szóval, kis figyelmet kérek!
Elmondom sorjában, hogy minek is jöttem,
színes bokrétákat mi célból kötöttem.

Kicsiny kiskertemben tavaszán az évnek,
mikor szerelemtől ifjú szívek égnek,
hol eperfa tekint a Bódva völgyére
virágmagot szórtam kisketrem földjére.

Földből a magocskát a napsugár kicsalta,
égből, szomját oltva lágy eső locsolta,
levelére gyöngyöt a hatmat tűzött,
köréje lágy hálót aranypók fűzött.

Egy reggel a virágok halkan összesúgtak,
a kerti fák ágai búcsúzóul zúgtak,
leszedtem egy szálig mind, hogy tovább éljen,
bokrétába kötve új életre kéljen.

Legyen e boktéta jele ma a násznak,
az igaz szerelemnek, az összetartozásnak.
Remélem, hogy tőlem szívesen fogadják
hisz beléfontam mindbe szívem egy darabját.


Esküvő

Ne feledd a szót, melyet ma fogadtál,
örömben, bánatban hűséget a sírig.
Szivet szívért, hogy örökbe adtál,
s a boldogság virága lelkedben kinyílik.


A munka

Nem magától épül a ház!
Követ-kőre rakva
dolgos kezek rakják,
véres verejtékkel
húzzák a magasba.

Híd sem nő a folyón
átkelőkre várva.
Sürgő emberhadak
hordják a szálfákat
térdig vízben állva.

S a friss illatú kenyér
a mindennapi étek;
megizzaszt parasztot,
lisztes molnárlegényt,
kenyérsütő péket.

Ne feledd hát Ember,
Te Isten teremtménye!
Előre csak az halad,
ki dolgozik,
jobbra annak van reménye.


Vízesés

Hull a víz alá
mintha lába kelne
s futna keblére
nagy tengereknek.



Egy barátom születésnapjára

Megkopott a múltnak minden szép emléke,
gyermekkori álmok, vágyak töredéke.
Válladon cipeled már évtizedek súlyát,
megélted az élet örömét és búját.

Hol vannak a régi barátok, csibészek,
hol vannak a bátrak, a vakmerőn merészek?
Az élet malomkereke biz könyörtelen őröl,
nem lehet az életet kezdeni elölről.

De ne gondolj barátom a múltnak bújával,
ne húzza szívedet emlékek súlyával.
Az ősz szele morcosan már megfútta fejedet,
új tavasz jön s minden fa újra hajt levelet.

Bár az idő múlik, mégis megújulni látszik,
hol rózsaszín szobában piciny gyermek játszik.
Majd gyermeked mosolya újrafesti néked
életed vásznára a rég megkopott képet.

S boldog leszel újra, önfeledten játszó,
a jövő tükrében újra szépnek látszó.
Gyermekek vidáman majd két kezedet fogják
s a boldogság virágát szíved köré fonják.



Útravaló

Elindult a szekér. Tajtékzó parpáit az élet ostorozza.
Gyí te! Gyí! Hadd szikrázzon az abroncs!
Száguldjon porzó mezőkön, csattogón, macskakövek hátán.
De ne feledd! Te vándor, ki most indúsz nagy útra.
Zabolázd a lovat s a gyeplőt szorítsd bőszen!
Mert rögös az út, melyre ma léptél s nem tudni holnap merre jársz.
Ne feledd a leckét, s ha szíved is helyén van,
bizony mondom néked, egyszer majd hazaérsz.